hirdetés
hirdetés
hirdetés

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az EU LIFE pályázatának támogatásával megvalósuló Maradék nélkül elnevezésű programja 2016 júliusában indult. A programról Dr. Kasza Gyulával, a Nébih Maradék nélkül program vezetőjével beszélgettünk.

Kétszáz borász, számtalan ínyencség, változatos szakmai és szórakoztató program csalogatja az érdeklődőket szeptember 7-10. között a Budai Vár teraszaira. A fesztivál főtámogatója, a SPAR Magyarország idén is számos különlegességgel kedveskedik a vendégeknek. (x)

2017-ben Jásdi István csopaki borásznak ítélték kollégái a Borászok Borásza díjat. Az Élelmiszer Csopakon beszélgetett a neves borásszal.

Dreher? Aldi? Netán a Főkert vagy a Schwarzkopf? Sok-sok fotó és egy közönségszavazás.

Emmi: tájékoztatták az iskolaigazgatókat a büfékben árusítható termékekről.

Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége állásfoglalása a „kettős mércéről”.

Idén nyáron Nagy-Britanniában a híres magyar italok népszerűbbek, mint valaha. (Frissített!)

A sokáig egyeduralkodó nagy sörgyárak mellett az utóbbi években számos kézműves és gerillafőzde jelent meg a sörpiacon.

hirdetés

Az utóbbi években bevezetett bankjegyek tartósak és korszerűek.

Az agrárkormányzat számára prioritás a harmónia megteremtése. /Frissített/

Évek óta először tavaly nőtt Ausztriában reálértéket tekintve is az élelmiszer-kiskereskedelem forgalma; 19,9 milliárd euróra.

„Én pék vagyok” – mondja magáról Ludwig Klára, a JÓkenyér ügyvezető-tulajdonosa.

A munkáltatók szerint nem lehet egységes, mindenkinek jó megoldást találni az elvándorlásra.

hirdetés
hirdetés

A saját márkák figyelemre méltó piaci részesedést értek el Európa legtöbb északnyugati országában.

A sertéshús- és az élősertés-kivitel is emelkedett a tavalyihoz képest.

Új szakaszba lépett a kiskereskedelmi vállalatok korlátozása miatti uniós jogsértési eljárás

A szarvasmarha-állomány mindenestre kivétel.

Megújult programokkal, Szakmai Nappal várja látogatóit a 78. OMÉK.(x)

Burger ötletek mellett leves, húsgolyó, cipóban sült csülök és pogácsa recepteket is találunk benne.

Feltehetően a fipronilt Hollandiában illegálisan keverhették bele a baromfiélősködők elleni szerekbe.

Kis Miklós Zsolt: augusztusban elkezdődik a gazdák értesítése a pályázati döntésekről.

Szent István-nap alkalmából bemutatják a Kárpát-medencei tájegységek és nemzetiségek gasztrokultúráját.

2009 óta nem voltunk ilyen optimisták a pénzügyi kilátásainkat illetően. Európában hullámzó a bizalom.

2018. január 1-től kötelezővé válik az állami szervekkel való elektronikus kapcsolattartás.

Görböc, Rozs és Szalmaláng: ez a három termék nyerte az idén a Magyar Pékszövetség versenyét.

Nagyrészt európai uniós támogatással vág neki a projektnek a cégcsoport.

A modernizálással nemcsak az áruházak külső-belső tere szépült meg, de energiafelhasználásuk is csökkent.

hirdetés

Új lépés az energiatudatos gasztro-turizmus fejlesztése és a hazai az elektromos közlekedés elterjesztése érdeklében.

Tavaly 190 ezer önkéntes jelentkezett az akcióra.

Vegyes érzelmekkel zárta ellenőrzéseit a hatóság.

Az Irsai Olivér és a Csabagyöngye fajtákkal az egész országban megkezdődött a szüret

Az áruházlánc új reklámfilmje rekonstruálja a múltat és a márka indulását.

A mintegy 250 m² alapterületű üzlet közel 30 millió forintból, önerős beruházással szépült meg.

A bizottság szerint a megtermelt hozzáadott értékből nem megfelelően részesülnek az egyes szintek.

A hazai nyerstej átlagár 2017. január óta a 90-92 forintos sávban stagnál, ami növeli a kivitelt.

A festői szépségű Kékkúton palackozott Theodora sokat tehet a fesztiválozók dehidratációja ellen.

A gyermekek táplálkozási szokásairól készített felmérést a Danone Kft.

A Soproni egyik új büszkesége bronz minősítést szerzett az International Beer Challenge idei megmérettetésén.

75 százalékos kapacitás-kihasználtsággal működik az MCS Zrt. április végén átadott új mohácsi vágóhídja.

Főleg az extrudált termékekre esküsznek.

Lehetne, de az élelmiszerlánc egésze elegendő biztosítékot ad minden fogyasztónak.

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Megugrott a gyümölcsök, a sertéshús ára, és mintegy másfélszeresére drágult a vaj, tejszín.

Júniusban tovább nőttek az agrártermelői árak.

A gazdák már most is igyekszenek helyettesíteni a tavaszi árpát.

Vigyázat, nem rovarirtóalapú élelmiszerekről beszélünk!

A szerkesztők már el is kezdték begyűjteni a tájegység jellegzetes ételreceptjeit.

Hírlevél regisztráció

A RASFF rendszeren kedd délután érkezett az információ. 

Rekordmennyiségű lazacot exportáltak.

Szerencse, hogy globálisan Magyarországnál csak egy állam termeszt többet az élelmiszernövényből.

A cél: háttérbe szorítani a rossz minőségű élelmiszereket.

Gélekkel lehet dinnyésíteni, meggyesíteni vagy áfonyásítani a narancsos Fantát, első körben Mekikben és Tescókban.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elkészítette a 2017. évi szüretre vonatkozó szőlőár-prognózisát.

A mikrovállalkozások a legoptimistábbak: árbevétel és profitvárakozásuk a duplájára nőtt.

Gyógyszerhatóanyag-tartalmuk miatt kellett kivonni őket a forgalomból.

Kistelepülések egyedi szennyvízkezelése valósulhat meg uniós forrásból.

Az üzletmenet folyamatos működésének biztosítása rendkívül fontos a kereskedők számára. (x)

Az illetékes minisztérium mindent megtesz, hogy az ámokfutó vírust az államhatárokon kívül tartsa.

A leginkább érintett baromfifeldolgozók kisegítésére maximum kétmilliárdos keretet biztosíthat a kormány.

A kormány által biztosított 500 millió forintos keretből 155 családi vállalkozás nyert támogatást.

Jelenleg az internetes vásárlások többsége még házhozszállítással párosul, de már formálódnak az új csomagátvételi üzleti modellek.

Saját vetőmagjait és gyümölcseit mutatja be a Farmer Expón a Debreceni Egyetem