hirdetés
hirdetés

Alternatív Black Friday megoldások

A Black Friday mára igazi amerikai hagyománnyá nőtte ki magát: a hálaadás utáni nap reggelén felkerekednek az emberek, családok, és elözönlik a bevásárlóközpontokat, hogy minél jobb vételeket üssenek nyélbe.

hirdetés

A fekete péntek egyre nagyobb hangsúllyal megjelenik a magyar kereskedelmi palettán is, egyes statisztikák szerint idén már nagyjából a hazai webshopok 80 százaléka rendez Black Friday-t. Jellemzően óriási a költekezés ezeken a napokon – ez azonban nagymértékű szennyezést is jelent: a termékek csomagolóanyagai, az utakra vonuló nagyszámú szállító járművek mind-mind kiveszik részüket a környezet terheléséből – arról nem is beszélve, hogy ezen a napon sokan impulzusvásárlóként olyan termékeket is megvesznek, amelyekre nincs is igazán szükségük.

Nem véletlen tehát, hogy a Black Friday ellenzői kampányszerűen megvalósítják a saját különféle színekben pompázó, alternatív péntekjüket: a fenntarthatóságot és a fogyasztói tudatosságot népszerűsíti például a kék, a zöld és a ragyogó (bright) péntek, de olyan boltokat is találunk, akik ezen a napon bezárnak, kirándulni küldik dolgozóikat vagy duplájára emelik áraikat.


Ünnepi szezon kick-off

A Fekete Péntek eredetét illetően sokféle verzió él a köztudatban. Az egyik, közkedvelt – és kissé rózsaszín – változat szerint a Black Friday tulajdonképpen a profit napja: miután a boltok az év nagy részében a kimutatásokban piros színnel jelölt vesztességet jegyeztek, a hálaadási bevételek hatására visszatért az üzlet a fekete zónába, azaz nyereségesre fordult a működésük. Az igazság azonban az, hogy az üzletek a legnagyobb profitot hagyományosan a karácsony előtti szombaton termelték. A Black Friday név valójában két kevésbé bájos történethez kötődik: először 1869-ben használták arra a napra, amikor Jay Gould és Jim Fisk nagyszabású ügyeskedéseiket követően bedöntötték a részvénypiacot, illetve az 1950-es években kapták fel a rendőrök Philadelphiában a hálaadást követő napon tartott Katonaság-Tengerészet meccs nyomán a városban kialakuló káosz megjelölésére. A gyorsan terjedő kifejezésre hamarosan lecsaptak az üzletek, és előnyükre igyekeztek formálni – ekkor kezdődött a már hagyománnyá vált, hálaadásnapot követő nagy leárazások péntekje.



A nagy akciók napja évről évre egyre korábban kezdődik: Amerikában a boltok már a hálaadás estéjén kinyitják kapuikat, ám a helyzet Magyarországon is ebbe az irányba tart: a kedvezményes nap hivatalosan csak november 23-án kezdődik, de már számos üzletben elindították a leárazásokat, emellett hírlevelekben és előugró ablakokban biztatják a fogyasztókat arra, hogy feliratkozzanak a fekete pénteki akciós termékek listájára, de olyan is van, aki novemberben igazi akció-maratont rendez, és szinte minden nap valamilyen új leárazást hirdet meg.

Nálunk egyébként az esemény inkább az online térben népszerű, elsősorban a webáruházak hirdetik meg: a GKI Digital felmérése szerint tavaly a webshopok 62 százaléka kapcsolódott be az akcióba, idén ez az arány akár 80 százalék is lehet. Elképesztő az érdeklődés és az igény a magyarok részéről: a Google Trends statisztikái azt mutatják, hogy az elmúlt két évben Dél-Afrika és az Egyesült Államok után országunkban keresnek rá az internetezők a legtöbb alkalommal az elnevezésre. Ennek nyomán idén már arra is számítani lehet Várkonyi Balázs, az Extreme Digital alapító-ügyvezetője szerint, hogy a fekete péntek idén először lenyomja a karácsonyi előtti ajándékvásárlási hajrát is, vagyis a novemberi forgalom magasabb lehet, mint a decemberi.

A nagy mennyiségű online rendelés azonban rengeteg csomagolóanyagot, végső soron tehát szemetet jelent. Továbbá – a hirtelen megnövekedett forgalom miatt – az átlagosnál több járművet állítanak forgalomba a szállítás miatt – ezen elképesztő logisztikának a kulisszái mögé pillanthatunk be a Staveley Head oldalán.
Vannak azonban, akik egy fenntarthatóbb fogyasztói kultúrát igyekeznek támogatni – akár úgy is, hogy lemondanak a Black Friday kétségtelenül kiemelkedőnek számító bevételeiről. Nézzük meg ezeket!

Az ellenkampányok árnyalatai



Ragyogó péntek

A Hubbub elnevezésű londoni jótékonysági szervezet nem beszél a levegőbe: felmérést készítettek ugyanis arról, hogyan érzik magukat az emberek a fekete péntek hatására. Meglepő, de az emberek kétharmada nem élvezi túlságosan a leárazásokat, és körülbelül a felüket egyenesen kellemetlen érzéssel tölti el a Black Friday koncepciója. Emellett azonban nyomást éreztek arra, hogy vásároljanak, és 45% költött olyanra, amit valójában nem engedhetett meg magának, 70% pedig olyan termékkel távozott az üzletekből, amelyet aztán sosem használt. A Bright Friday célja az, hogy ezt a nyomást megszüntesse és alternatív időtöltést kínáljon: élvezetes közösségi programokkal, ruhacserékkel és kreatív workshopokkal dolgoznak azon, hogy az emberek újra beleszeressenek a meglévő holmikba – mindezt hol máshol, mint Brightonban. Hasonló kezdeményezés volt tavaly a brooklyni Ace&Jig divatcég #TakeBackBlackFriday hashtag alatt futó kampánya, amely szintén a ruhacserés programokra kínált platformot ebben az időszakban.

Kék péntek

A United by Blue nevű felelős ruhamárka egész évben minden eladott termék után egy font mennyiségű szemetet távolít el a világ különböző vizeiből. A novemberi időszakban általában nagy port kavaró Black Friday elnevezést ők is a saját képükre formálják és kampányuk hátszeléül használják: idén már harmadszor tartják meg a Kék Pénteket, ami Amerikában egy országos szintű szemétszedési akció: csak egy közeli parkot és csapatot kell keresni, és indulhat a felelős munka a bolygóért!

Fehér hétfő

A svédek nem várták meg a pénteket, már a hét első napján végigsöpört az országon a „White Monday” láz. Ez a hétfő a fenntarthatóbb vásárlási módokra való ösztönzésről szólt, főként az újrahasználatra és az átalakításra hívták fel a figyelmet. Országszerte 120-nál is több cég és szervezet csatlakozott a megmozduláshoz, hogy az új fogyasztói szokások és a körforgásos gazdaság kialakulását segítsék.

Volt profit, nincs profit

Jó hír, hogy vannak olyan cégek, aki hajlandóak lemondani a Black Friday nyomán befutó profit többletről. A REI nevű szabadidős felszereléseket áruló cég évek óta zárja be a boltot (mind a 149-et) a Black Friday napján és fizetett szabadságra, kirándulni küldi a dolgozóit. Az #OptOutside hashtag-gel igyekeznek megmozgatni az embereket is, és arra biztatják őket, hogy a bolti tülekedés helyett válasszák maguk is a természetet. Az esemény évről évre egyre nagyobb, idén már több mint 475 szervezet promotálja a programot, ezen kívül számos márka, illetve nemzeti parkok is csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Dupla annyi, mint általában
Egy kis norvég webshop tulajdonosa sem kevésbé merész lépésre szánta el magát tavaly: Torbjørn Selseng a nagy napon megkétszerezte a Bjøddn online áruház árait, hogy ezzel tüntessen a felelőtlen és túlzó költekezéseket bátorító kultúra ellen. Sok kisebb cég éppen a Black Friday nyomán reméli a felkapaszkodást és a növekedést, de Torbjørn szerint változásokra van szükség, ha a következő évszázadig ki akarjuk húzni.

Más üzletek ugyan nyitva állnak fekete pénteken is, ám az aznapi bevételüket egy az egyben jó ügyekre fordítják. Tavaly például az amerikai ruházati cég, a Patagonia 10 millió dollárt gyűjtött össze és adományozott különböző, a környezettudatosság területén tevékenykedő nonprofit szervezetnek. A #GivingTuedsay hashtag pedig 2012 óta azokat a kezdeményezéseket jelöli a közösségi médiában, amelyek a Black Friday és Cyber Monday utáni kedden adományozásba fognak, és céljuk, hogy az ünnepi vásárlási szezon elindulásával párhuzamosan a jótékonykodás időszakát is elindítsák. Az esemény pedig idén másodszor Magyarországon is megjelenik egy fesztivál keretében.

A Black Friday keretében meghirdetett akciók nem az ördögtől valók, sokak számára lehetőséget jelentenek arra, hogy a karácsonyi ajándékokat, drága háztartási eszközöket kedvezményesen tudják megvenni. Nem mindegy azonban, hogy hogyan vágunk neki az online és offline boltoknak, hogy mennyire tudatosan vásárolunk. Ezen a héten infografikánkkal arra bátorítjuk az olvasókat, hogy igazán felelős fogyasztóként gondoljanak a jövőre!

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél