hirdetés
hirdetés

Létszámleépítésre készülnek a Tescónál?

Napokon belül csoportos létszámleépítés jelenthet be a magyarországi Tesco – értesült a Magyar Idők. Az anyavállalat utasítására hazánkban is egyszerűsítik a vezetői szinteket a munkakörök összevonásával. Lapunk birtokába került a multicég tegnap tartott vezetői konferenciájának titkosított dokumentációja.

hirdetés

Fényűző keretek között látta vendégül az elmúlt két napban több mint száz középvezetői pozícióban lévő magyarországi munkatársát a Tesco vállalat, az értekezleten a multinacionális áruházlánc átalakítási terveinek egy részét ismertették.

Több, a programról készült fotó mellett a Magyar Idők birtokába került az a hivatalos összefoglaló, illetve programleírás is, amelyet a helyszínen osztottak ki, és amelynek tartalma kapcsán titoktartási nyilatkozatot írattak alá valamennyi résztvevővel. A Nagy-Britanniában múlt héten bejelentett átalakítások – amelyek a globális hipermarketlánc költségcsökkentő törekvéseit támogatják – a leányvállalatokat is érintik, így például a Tesco Europa csoport részeként a magyarországi Tescókban is munkakörök szűnének meg.

Mint írják, nem csupán a hipermarketekben lévő ügyfélszolgálatok átalakítása következik, amely százas nagyságrendben érinti a közel 18 ezer fős dolgozói állományt a cégnél, hanem több feladatot is átalakítanak.

A Magyar Idők birtokába került dokumentum szerint

az elkövetkező hónapokban az egyes részfolyamatok ellenőrzését, illetve koordinálását végző munkakörök összevonásával egy új rendszert is bevezetnek az áruházakban. Ennek az a lényege, hogy átláthatóbbá teszik a különféle bolti irányítói szinteket egy olyan új, összetett munkakör létrehozásával, amely a jövőben több ember feladatkörét fedi le.

A vállalat célja az átalakítással, hogy „minden vezető felelősséget vállaljon a saját munkájára, így biztosítsuk a hatósági elvárások megvalósulását” – fogalmaz a dokumentum. Ehhez február és április között megszűnik, illetve átalakul több önálló munkakör az áruházláncnál. Így például a jövőben nem lesznek önálló árellenőrök a Tesco áruházakban, ahogy a boltok készletgazdálkodását ellenőrző szerepkör is önmagában megszűnik.

Fotó:123rf.com
Fotó:123rf.com


Emellett összevonják a termékek polcra helyezését számítógépes programmal előre eltervező, úgynevezett planogramm árufeltöltő munkakört is, akárcsak a száraz¬áruk lejárati idejét ellenőrző kontroller megbízatás, továbbá a különféle minőségbiztosítási rendszereket ellenőrző specialisták eddigi munkája is feleslegessé válik.
A fenti feladatokkal bíró dolgozók munkáját májustól az úgynevezett megfelelőségi munkatárs pozícióban látják el, egységesítve. Vagyis, a korábban szerteágazó áruházi vezetői rendszer összevonásával tescós munkavállalók munkája szűnhet meg a cégnél.

Az új pozícióban alkalmazott munkatársak viszont a jövőben – havonta bruttó 217 600 forintos bérért – nagyobb felelősséggel tartoznak majd a vállalat ügyeiért, többek között az áruházak árintegritása, készletellenőrzése és az áruátvétellel kapcsolatos adminisztráció ellátása lesz a feladatuk.

A kiszivárgott tervek szerint az elkövetkező három hónapban egy 19 fős csapat járja majd az ország Tesco-áruházait, amely kizárólag az új, Angliából kapott program bevezetésén dolgozik – elméleti és gyakorlati tréningeket tartanak, teszteket végeznek, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az átállás.

A vezetői konferenciáról kiszivárgott iratok alapján

biztosra vehető, hogy az Egyesült Királyságban nemrég bejelentett, leépítésekkel járó szervezeti átalakítás már megkezdődött Magyarországon is, ráadásul több részből áll. Ennek egyike a megfelelőségi munkatárs pozíció összevonásokkal járó létrehozása, továbbá az ügyfélszolgálatok egyszerűsítése, illetve londoni forrásunk szerint más feladatkörökben, többek között az áruházakban kétkezi munkát végzők körében is változások várhatók a multicégnél.

Angliában mintegy 1700 dolgozó érintettségével az elkövetkező hónapokban megszüntetnek több vezetői munkakört több mint 750 nagy üzletben és hét teljesítési központban. A kapcsolódó közleményben Matt Davies, a Tesco UK és a ROI vezérigazgatója elismerte, hogy létszámleépítéssel járhat az újabb átalakulás.
Az elmúlt években több lépcsőben az egész nemzetközi piacon véghezvitt átalakítások szándéka az, hogy központilag kívánják javítani a Tesco-csoport eredményességét, illetve lefaragnák az elmúlt évek piacvesztéseiből, valamint az anyavállalatnál 2015-ben elkövetett könyvelési csalásból fakadó veszteségeket.

A nemzetközi kereskedelmi cég 2016 októberében mutatott be egy helyreállítási tervet, amelyben az akkorinál három és fél-négy százalékkal, vagyis másfél milliárd fonttal alacsonyabb működési költség elérését célozták meg a 2019–20-as üzleti évig.



Ennek részeként az anyaországban, illetve a leányvállalatoknál felszámolták a veszteséges üzletágakat (hazánkban például az optikai részleget, a mobiltelefon-üzletágat), veszteséges üzleteket zártak be (Magyarországon 13 boltot 2015 januárjában), és az országonként különálló cégvezetést a kelet-közép-európai régióban egységbe szervezték.

Hazánkban emellett szűkítették az eladótereket, külsős vállalkozóknak szerveztek ki több munkafolyamatot, és a dolgozói állományt a karcsúbb vállalati struktúrához szabták – néhány év alatt több ezerrel csökkentve a foglalkoztatotti létszámot.

Legutóbb tavaly szeptemberben jelentették be, hogy a magyar Tescónál 250 embert elküldenek a központi irodai dolgozók közül. Idehaza a kiskereskedelmi szereplők körében régóta ismert, hogy az egységesített kelet-közép-európai Tesco Europa-csoport (mely a magyarországi, a lengyel, a cseh és a szlovák üzleteket fogja össze) eladósorban van, és az értékesítésig racionalizálják, a pia¬con eladhatóvá teszik a régiós cégeket.
A globális átalakítás mögött a vásárlási szokások változása áll. Ma már nem a városszéli hipermarketek a fogyasztás nagy nyertesei, hanem a lakóházakhoz közelebb lévő kisebb áruházak. A Tesco emiatt roppant meg Angliában a kétezres években, a lejtmenet máig is tart.

A Tesco hivatalos reakciója a médiaértesülésekre

„A Tesco a mai napon tájékoztatja munkavállalóit azokról a változásokról, melyek annak érdekében történnek, hogy vásárlóit minél hatékonyabban tudja kiszolgálni. A Tesco célja, hogy minden, a változásokban érintett munkakörökben dolgozó kollégájának új munkakört találjon a vállalton belül, és a lehető legkevesebb kollégájának kelljen távoznia a Tescótól” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs vezetője.

A Tesco ma tájékoztatja az érintett munkavállalókat

Létrejön egy olyan új csapat, akik a megfelelőséggel kapcsolatos minden feladatkört ellátnak majd. Amellett, hogy létrejönnek új munkakörök, lesznek olyanok, amelyek megszűnnek. A változásokkal egyszerűbbé válik a bolti működés ugyanakkor lehetővé teszi a vásárlók hatékonyabb kiszolgálását.

(forrás: Magyar Idők, Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél