hirdetés
hirdetés

Nem lesz egyszerű CBA-ból Lidlt csinálni

A 2019-es költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat alapján a kormány újabb intézkedéssel próbálná megakadályozni a multik terjeszkedését a kiskereskedelmi szektorban.

hirdetés

A javaslat az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényt módosítaná úgy, hogy egy újfajta engedélyezési eljárást vezetne be az építési engedélyhez nem kötött olyan átalakítások esetére, melyek eredményeként bolt vagy áruház jön létre a 400 m2 vagy az azt meghaladó bruttó alapterületű épületekben.

Bár a plázastop eddig eléggé megnehezítette a kiskereskedelemben a terjeszkedést a cégek számára, az utóbbi időben a multik mégis tudtak új boltokat nyitni.



Az Index is írt például arról, hogy a CBA alapító, de azóta a magyar áruházláncból kiszálló Baldauf László üzleteinek egy részének üzemeltetési jogát a Lidlnek és a Sparnak adta el.

A Portfoliónak a kisker iparágra rálátó névtelen forrás azt mondta, eddig az átalakítás, illetve rendeltetés-megváltoztatás főszabály szerint nem igényelt építési engedélyt, a mostani tervet pedig ezen változtatna. Ez egyelőre ugyanakkor nem biztos, ugyanis az átalakítás fogalmát a jövőben megszületendő végrehajtási rendelet fogja meghatározni, de a szakértő szerint valószínű, hogy ha az egyik üzletláncot egy másik üzletlánc váltja az adott helyszínen, az is engedélyköteles átalakításnak fog minősülni.

A szakértő szerint ha túlzottan megnehezítik, szigorítják a szabályzást, és kifejezetten a multik ellen szól, fékezve a terjeszkedésüket, akkor az beleütközhet az uniós jogba is. Eddig Brüsszel a plázastoppal szemben nem intézkedett, de ebben az esetben úgy dönthet, hogy az intézkedés diszkriminatív, és ez uniós jogba ütközne.

(forrás: Index)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél