hirdetés
hirdetés

Fogyatékosság-barát munkahely az Auchan

Idén ötödik alkalommal nyerte el az Auchan a Fogyatékosság-barát Munkahely címet. Az elismerés arany fokozatát többek között speciális bevásárlókocsik bevezetéséért kapta a kereskedelmi lánc, amelyek a fogyatékkal élők bevásárlását akadálymentesítik. Példakép kategóriában is díjat vehetett át az egyik megváltozott munkaképességű munkatárs a munkahelyi befogadás elősegítéséért. A Fogyatékos Emberek Világnapján az áruházlánc köszöntötte közel 400, megváltozott munkaképességű dolgozóját és bemutatta az érdeklődőknek a fogyatékkal élők nagybevásárlását megkönnyítő internetes rendelési felületét.

hirdetés

2018-ban újra Fogyatékosság-barát Munkahely lett az Auchan. Az áruházlánc a Salva Vita Alapítvány és partnerei arany fokozatú elismerésében részesült a fogyatékkal élő vásárlók kiszolgálásáért.

A címet, amelyet Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, dr. Juhos Andrea, a Salva Vita Alapítvány kuratóriumának elnöke, Lippai-Nagy Írisz, az Amerikai Kereskedelmi Kamara ügyvezető igazgatója és Szabó Kálmán, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület ügyvezető igazgatója adott át, két évig használhatja a vállalat és a 2017 májusában bevezetett speciális bevásárlókocsikkal érdemelte ki.

Így a már eddig is rendelkezésre álló, Angelman-szindrómás gyermekekkel történő vásárlást megkönnyítő speciális bevásárlókocsi mellett aktív kerekesszékhez csatolható eszköz, valamint tavaly óta már az áruházlánc minden egységében elektromos moped segíti a mozgásukban korlátozott vásárlókat. Emellett az áruházlánc vak és gyengénlátó vásárlói kísérőt kérhetnek a vásárláshoz.

„Nagyon örülünk, hogy immár ötödik alkalommal lettünk Fogyatékosság-barát Munkahely. Büszkék vagyunk, hogy belső érzékenyítő és az esélyegyenlőséget támogató programjainknak köszönhetően valódi befogadó közösséggé váltunk. Ezt a szemléletet vásárlóink javára fordítottuk az országszerte bevezetett speciális bevásárlókocsik és elektromos mopedek révén, amelyek több mint százezer család vásárlását könnyítik meg minden hónapban” – mondta Széll Hajnalka, az Auchan Retail Magyarország Humánerőforrás Igazgatója.

Az ötödik „Jobb velünk a világ!” gálaesten az Auchan egyik megváltozott munkaképességű dolgozója, Hunyadi Orsolya, a csömöri áruház pénztáros munkatársa Példakép díjat vehetett át kiemelkedő munkájáért.

A Fogyatékos Emberek Világnapján mindemellett a bevásárlást megkönnyítő szolgáltatással fogadta fogyatékkal élő vásárlóit az Auchan. A budaörsi áruházban tartott rendezvényen az online vásárlás lehetőségeinek bemutatásán túl a mozgás-, látás- vagy hallássérült vásárlók szakszerű gyakorlati segítséget igényelhettek áruházi vásárlásukhoz.

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél