hirdetés

TOP 50 FMCG Szakember, 3.: Baldauf László

Hiánypótló összeállítást készített a Professional Publishing Hungary kiadó szaklapja, az Élelmiszer.  Az "FMCG TOP 50 Szakember" kiadvány a hazai FMCG (Fast-moving consumer goods), azaz a gyorsan forgó, napi fogyasztási cikkek piacára hatással bíró 50 személy névsorát mutatja be. Eddig az 50. helyezettől visszafelé, ABC-sorrendben mutattuk be a szereplőket, most elérkeztünk a TOP 3 szakemberhez! A héten a "dobogósokat" mutatjuk be, ma Balduaf Lászlóval a CBA alapítójával, volt elnökével kezdünk.

 
 
hirdetés

 

Hol és mikor kezdte a pályafutást?

1955. szeptember 1-jén a Csemegénél kezdtem meg tanulóéveimet. Már kezdetben olyan mértékű vonzalmat éreztem az élelmiszerszakma iránt, hogy nagyon gyorsan – megerősítve nagyra becsült nagypapám elképzelését – tudtam, hogy én világ életemben ezzel szeretnék foglalkozni.  

Karrierjének milyen jelentős állomásai voltak?

17 évesen boltvezető helyettes lettem a Ferenciek terén lévő üzletben.19 évesen kineveztek boltvezetőnek a Keleti pályaudvar környékén működő 46-os számú Csemegébe, majd sorra jött a többi feladat, a Szent István körúti 20-as számú Csemege, majd 1972 végén a legendás hírű Blaha Lujza téren működő éjjel-nappali. Aztán 25 év munkaviszony után 1980-ban ott hagytam a Csemegét és magánzó lettem. Zöldség-gyümölcs boltjaim voltak szerte a városban, később fagylaltozókat nyitottam, majd egy Delikát boltot is. Ekkortájt írták ki a közért tendert, és jött az ötlet, hogy néhányan alakítsunk egy beszerzési társulást, mert így 20 százalékkal olcsóbban juthatunk üzletekhez. Tíz kollégámmal,17 üzlettel 1992-ben indult el a „CBA-sztori”.

Melyek a legfőbb feladatok a CBA számára?

Fontosnak tartom, hogy képesek legyünk az esetlegesen kivonuló üzletláncok egységeinek megvásárlására, amennyiben azoknak hálózatunkba történő integrálása hasznos lehet további fejlődésünk szempontjából. A jelenleg 143 boltot magában foglaló Príma-hálózatunk további bővítése is rendkívül fontos, hiszen ezt a bolttípusunkat a vásárlóink nagyon kedvelik.    

Mit tekint pályafutása legnagyobb sikerének, és miért?

A hetvenes évek végén kollégáimmal együtt sikerült azt a bravúrt megvalósítanunk, hogy az éjjel-nappalit mindössze kilenc nap leforgása alatt teljesen felújítottuk, az összes berendezést újra cseréltük, új technológiát valósítottunk meg. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy akkortájt az ilyen jellegű munkálatok jellemzően hosszú hónapokig tartottak, nem pedig másfél hétig.
És persze büszke vagyok a CBA-hálózatra, amelyet tulajdonostársaimmal közösen sikerült a hazai piac meghatározó élelmiszerkereskedelmi cégévé fejlesztenünk.  

Milyen célok lebegnek a szeme előtt, mit szeretne még feltétlenül elérni/megvalósítani?

Szeretek kipróbálni mindent, ami a kereskedelemmel kapcsolatos. Vannak diszkontjaim, kényelmi boltjaim, szupermarketjeim, tavalyelőtt megnyitottam a Váci utcában a Corso Gourmet kényelmi üzletemet, az idén pedig Veresegyházon fogok átadni egy nagy alapterületű boltot. A vállalkozásaim vezetését kollégáim végzik, január 1-től átadom a CBA-elnöki pozícióját Lázár Vilmos kollégámnak. 60 évnyi munka után úgy gondolom, hogy engem is megillet egy kis pihenés.   

A civil életben mire a legbüszkébb?

A családom a legfontosabb, de nagyon szeretek utazni, új dolgokat látni, és tapasztalni. A jól menő élelmiszerüzletek mellett gyerekkorom óta imádom a száguldást, a gyors autókat. Az autómániámmal Attila fiamat is sikerült megfertőznöm, őt már 10 évesen megtanítottam autót vezetni. Jól sikerült, mert 1988-ban magyar Rallye bajnok lett. Szeretek sportolni, napi szinten futok, mely a reggeleim szerves részét képezik. Ha valami miatt nem tudom futással kezdeni a napomat, akkor komoly hiányérzetem van.

 

Kérdezz-felelek

Könyv vagy tablet?

Könyv

Televízió vagy internet?

Mindkettő mértékkel.

Megváltoztatna-e magán valamit?

Már nem érdemes!

Mi volt az a műalkotás (könyv, színház, film, zene, egyéb), amely leginkább megérintette?

Biblia, operett, Volt egyszer egy vadnyugat, Máté Péter.

Mi a kedvenc sportja? Mit néz, és mit gyakorol?

Minden, ami sport.

Kedvenc történelmi személyisége?

Széchenyi István

 
   
 

 

(forrás: FMCG TOP 50 Szakember)
hirdetés

Címkék

hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél